Tőzike Apartmanház Lenti Lenti zita2004 véleménye:
"4 főre foglaltunk egy 5 fős apartmant. Érkezés előtti héten jeleztük a szállásadónak, hogy egy éjszaka valószínűleg anyukám is ott fog aludni. Kérdeztem, hogy ha esetleg kiveszünk még egy apartmant, mennyibe kerül. Azt a választ kaptam, hogy minimum 2 főre ki kell fizetni, plusz a 15% egy éjszakás felár, de ha nem kényelmetlen, és elférünk egy apartmanban, akkor elengedi az egy éjszakás felárat. Úgy alakult, hogy anyukám első éjszaka aludt ott, amiről előzetesen elfelejtettük a szállásadót értesíteni, mert csak az utolsó pillanatban derült ki. Érkezésünkkor a szállásadó édesanyja fogadott minket, akitől többször elnézést kértünk, hogy elfelejtettünk szólni anyukám jöveteléről. A fő probléma az volt, hogy nem volt még egy garnitúra ágynemű, de férjem felajánlotta, hogy elmegy érte, ne az idős hölgynek kelljen a mi hibánkból még egyszer fordulnia. Nem kértünk plusz egy apartmant, és megemlítettem, hogy telefonban ebben az esetben az egy éjszakás felár elengedésre került. Az idős hölgy erre problémázni kezdett, hogy erről ő nem tud. Mondtam, hogy ha akar, beszéljen a lányával, de nem is gond, kifizetem, 500 Ft-ról volt szó, nem vitatkozom ekkora összegen. Erre a hölgy felajánlotta, hogy fizessek csak 10%-ot, 370 Ft-ot. Másnap este negyed 9-kor jött ellenőrizni, hogy anyukám távozott-e és feltétlenül akkor kellett odaadni a lehúzott ágyneműt (jobb helyeken nem a vendéggel húzatják le...). Az apartmanban sötét volt, épp a gyerekeket altattuk, a pofátlanság csúcsának tartom, hogy ilyenkor ellenőrizgetik a vendéget. Emiatt írtam is egy mms-sé alakított üzenetet a szállásadónak. Távozásunkkor mi fel se akartuk emlegetni az történteket, de az idős hölgy búcsúzásképpen a nyílt utcára néző udvaron közölte velem, hogy ÉN becsaptam őt. Azzal a bizonyos 5%-kal, 130 Ft-tal!!! Erre felháborodottan felhívtam a szállásadót - akit egész végig nem láttunk!!! - hogy azért ez már mégiscsak túlzás, előadta az ő verzióját, hogy ő nem az egy éjszakás felárat engedte el, hanem az egy személyes felárat. Lehet, hogy félreértettem a telefonban, de őszintén szólva eszembe se jutott, hogy azt mondta, elengedi az egyszemélyes felárat egy apartmanban, amiben öten vagyunk!!! Ezek után én is szerettem volna elmondani az én verziómat, de közölte, hogy erre nem ér rá, és lecsapta a telefont. Több e-mailt is küldtem neki, amikre nem kaptam választ, mert szerettem volna leírni, mi mit érzünk, és tetejében ezért még fizettünk is. Elutaltam a vita tárgyát képező 135 Ft-ot is, cserébe egy bocsánatkérést vártam, amit a mai napig nem kaptam meg. Felháborodásomnak több véleményező oldalon is hangot adtam, ott már választ is kaptam nyílvános sértegetések, alaptalan gyanúsítgatások formájában. Sajnálatos módon az esti ellenőrzés napján küldött mms megadott tárhelyre történő feltöltéséről pár nappal később hajnal 2-kor küldött üzenetben tájékoztatta a szolgáltató a szállásadót, aki meg se nézte, hogy ez az az mms, de nyílvánosan megvádolt, hogy ÉN (nem a szolgáltató!!!) hajnal 2-es üzenetekkel zaklatom őt, majd még ezt le is tagadom. Azt is megkaptam, hogy az esti ellenőrzés teljesen jogos volt, mert anyukám nem jelentkezett ki. Kérdem én, mit jelent a kijelentkezés egy vendégháznál? Szerintem azt, hogy leadom a kulcsot. Anyukám ezt nem tudta megtenni, mert mi még tovább használtuk az apartmant. UTÓLAG közölték, hogy telefonálni kellett volna, hogy elhagyta a szállást. Egyrészt ilyet még az életemben nem hallottam, pedig elég sok helyre járunk, másrészt meg úgy gondolom, hogy ha egy szálláshelynek ilyen különleges kívánsága van, akkor szóljon ELŐRE, és természetesen teljesítjük. Eddig bárhol voltunk soha, sehol semmi bajunk nem volt, de ilyenfokú rugalmatlansággal, modortalansággal, kicsinyeskedéssel, személyeskedéssel, a vendég felé irányuló bizalmatlansággal, nulla konfliktuskezeléssel még az életben nem találkoztunk. Az apartman egyébként nem lenne rossz, kár, hogy ilyen a gazdája." 2019.09.05 11:56
zita2004 véleménye:
"4 főre foglaltunk egy 5 fős apartmant. Érkezés előtti héten jeleztük a szállásadónak, hogy egy éjszaka valószínűleg anyukám is ott fog aludni. Kérdeztem, hogy ha esetleg kiveszünk még egy apartmant, mennyibe kerül. Azt a választ kaptam, hogy minimum 2 főre ki kell fizetni, plusz a 15% egy éjszakás felár, de ha nem kényelmetlen, és elférünk egy apartmanban, akkor elengedi az egy éjszakás felárat. Úgy alakult, hogy anyukám első éjszaka aludt ott, amiről előzetesen elfelejtettük a szállásadót értesíteni, mert csak az utolsó pillanatban derült ki. Érkezésünkkor a szállásadó édesanyja fogadott minket, akitől többször elnézést kértünk, hogy elfelejtettünk szólni anyukám jöveteléről. A fő probléma az volt, hogy nem volt még egy garnitúra ágynemű, de férjem felajánlotta, hogy elmegy érte, ne az idős hölgynek kelljen a mi hibánkból még egyszer fordulnia. Nem kértünk plusz egy apartmant, és megemlítettem, hogy telefonban ebben az esetben az egy éjszakás felár elengedésre került. Az idős hölgy erre problémázni kezdett, hogy erről ő nem tud. Mondtam, hogy ha akar, beszéljen a lányával, de nem is gond, kifizetem, 500 Ft-ról volt szó, nem vitatkozom ekkora összegen. Erre a hölgy felajánlotta, hogy fizessek csak 10%-ot, 370 Ft-ot. Másnap este negyed 9-kor jött ellenőrizni, hogy anyukám távozott-e és feltétlenül akkor kellett odaadni a lehúzott ágyneműt (jobb helyeken nem a vendéggel húzatják le...). Az apartmanban sötét volt, épp a gyerekeket altattuk, a pofátlanság csúcsának tartom, hogy ilyenkor ellenőrizgetik a vendéget. Emiatt írtam is egy mms-sé alakított üzenetet a szállásadónak. Távozásunkkor mi fel se akartuk emlegetni az történteket, de az idős hölgy búcsúzásképpen a nyílt utcára néző udvaron közölte velem, hogy ÉN becsaptam őt. Azzal a bizonyos 5%-kal, 130 Ft-tal!!! Erre felháborodottan felhívtam a szállásadót - akit egész végig nem láttunk!!! - hogy azért ez már mégiscsak túlzás, előadta az ő verzióját, hogy ő nem az egy éjszakás felárat engedte el, hanem az egy személyes felárat. Lehet, hogy félreértettem a telefonban, de őszintén szólva eszembe se jutott, hogy azt mondta, elengedi az egyszemélyes felárat egy apartmanban, amiben öten vagyunk!!! Ezek után én is szerettem volna elmondani az én verziómat, de közölte, hogy erre nem ér rá, és lecsapta a telefont. Több e-mailt is küldtem neki, amikre nem kaptam választ, mert szerettem volna leírni, mi mit érzünk, és tetejében ezért még fizettünk is. Elutaltam a vita tárgyát képező 135 Ft-ot is, cserébe egy bocsánatkérést vártam, amit a mai napig nem kaptam meg. Felháborodásomnak több véleményező oldalon is hangot adtam, ott már választ is kaptam nyílvános sértegetések, alaptalan gyanúsítgatások formájában. Sajnálatos módon az esti ellenőrzés napján küldött mms megadott tárhelyre történő feltöltéséről pár nappal később hajnal 2-kor küldött üzenetben tájékoztatta a szolgáltató a szállásadót, aki meg se nézte, hogy ez az az mms, de nyílvánosan megvádolt, hogy ÉN (nem a szolgáltató!!!) hajnal 2-es üzenetekkel zaklatom őt, majd még ezt le is tagadom. Azt is megkaptam, hogy az esti ellenőrzés teljesen jogos volt, mert anyukám nem jelentkezett ki. Kérdem én, mit jelent a kijelentkezés egy vendégháznál? Szerintem azt, hogy leadom a kulcsot. Anyukám ezt nem tudta megtenni, mert mi még tovább használtuk az apartmant. UTÓLAG közölték, hogy telefonálni kellett volna, hogy elhagyta a szállást. Egyrészt ilyet még az életemben nem hallottam, pedig elég sok helyre járunk, másrészt meg úgy gondolom, hogy ha egy szálláshelynek ilyen különleges kívánsága van, akkor szóljon ELŐRE, és természetesen teljesítjük. Eddig bárhol voltunk soha, sehol semmi bajunk nem volt, de ilyenfokú rugalmatlansággal, modortalansággal, kicsinyeskedéssel, személyeskedéssel, a vendég felé irányuló bizalmatlansággal, nulla konfliktuskezeléssel még az életben nem találkoztunk. Az apartman egyébként nem lenne rossz, kár, hogy ilyen a gazdája."
2019.09.05 11:56