Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Veleméri Vendégház Velemér

Velemér, Fő út 2

Veleméri Vendégház Online szállásfoglalás

Szállás.hu

Szállásfoglalás a Szállás.hu közreműködésével

Veleméri Vendégház információk

Veleméri Vendégház A belső-Őrségben,Veleméren egy hetven lelkes falu végén,dombtetőn épült az 1900-as évek elején,az Őrségre oly jellemző település szerkezeti egység”Both-szer”,melynek a falu felőli utolsó háza a Vendégházunk.A ház felújításánál,és berendezésénél igyekeztünk megőrizni a hagyományos építészeti elemeket és berendezési tárgyakat,hogy a hozzánk ellátogatók egy picit úgy érezzék magukat, mint aki egy század eleji őrségi gazda életébe csöppent bele. Vendégházunkban két szinten, négy szobában 10+2 kikapcsolódásra vágyó vendéget tudunk fogadni. Az alsó szinten két háromágyas szoba található az egyik pótágyazható, ezekhez tartozó fürdővel WC-vel. Itt található ezen kívül a konyha és egy közös nappali-étkező helyiség. A felső szinten két kétágyas szoba van melyekből az egyik pótágyazható a hozzájuk tartozó fürdővel WC-vel és egy „társalgó-előtér” helyiséggel. A konyha használata :minden igényt kielégítően felszerelt konyha várja vendégeinket, melynek használatát (hideg, ill. fagyasztott ételek elkészítése kávé-teafőzés) a szállás ára magában foglalja ,de az alapanyagokról mindenkinek önállóan kell gondoskodni. Túrázás, kirándulás: úti célok (pl. Vendvidék, Őrség), túraútvonalak (pl. Kéktúra egyes részei) ajánlásával, a hely nevezetességek (pl. Fazekasmúzeum), műemlékek (pl. Templomok ,Haranglábak ,Skanzen) előzetes ismertetésével, prospektusokkal ,esetleges túravezetéssel ,állunk rendelkezésükre. Helyi kézművesek :-termékeik, műhelyek megtekintése. Háztáji gazdaság :-szomszédaink idős ,gazdálkodó emberek, akik hagyományos módon a természet adta lehetőségeket kihasználva szabadon tartják ,nevelik állataikat. Gyógyfürdő: 20Km-re található a Lenti gyógyfürdő. Kerti sütés-főzés: szabad tűzön, bográcsban, kemencében van lehetőségük kipróbálni sütő-főző tudományukat, ehhez az eszközöket, a biztonságos tűzrakó helyet és a tüzelőt biztosítjuk. Lovaglás, lovas túra szervezésében tudunk segítséget nyújtani, hogy aki még nem sajátította el a lovaglás tudományát, az megtehesse, és aki már biztosan ül a nyeregben annak része lehessen egy testet, lelket megfiatalító lovas túrán ezen a varázslatosan széptájon. Sportlehetőségek: eszközökkel, hellyel és tanáccsal szolgálunk: tollaslabda, íjászat, ezen kívül a közelben strand, biciklikölcsönzési lehetőség, tekepálya, teniszpálya, csónakázási lehetőség van. Egyéb: a felsoroltaktól eltérő programterveiket előzetes megbeszélés után igyekszünk megvalósítani. A környék nevezetességei: Bajánsenye református műemléktemplom, Berek étterem (halételek), Kerka vendéglő (dödölle), víztároló (strand, horgászat). Bük: román kori részleteket őrző templom, Szapáry-kastély (barokk díszterem), erőd maradványa, védett népi lakóház. Cák: műemlék pincesor Kőszeghegyalján. Csákánydoroszló: barokk templom gyönyörű oltárral, Batthyány-kastély. Csempeszkopács: 1250 körül épült román templom szép falfestményekkel és oltárral. Csesztreg: faluház, barokk templom. Csöde: a Sárkány panzió és étterem fából-vályogból épült népies-organikus épületcsoportja. Domonkosfa (Szlovénia): Árpád-kori templom. Egervár: reneszánsz mocsár. Felsőszölnök: védett boronaházak, feszület, elbűvölő táj. Gödörháza: XVIII. századi harangtorony, fazekasok, hagyományos népi lakóházak. Gutatöttös: XII. századi templom. Hegyhátszentjakab: XIII. századi műemléktemplom, Vadása-tó (csónakázás, strand, vendéglők). Hegyhátszentpéter: festett oromzatú népi lakóház és műemlék jellegű porta. Ispánk: a világ közepe (a mondás szerint az ispánki templomnak nincs árnyéka – mert Ispánkon nincs templom), századfordulós paraszti lakóházak, Bárkástó. Ják: románkori bencés apátsági templom, XIII. századi négykaréjos kápolna, kisnemesi kúria. Jánosháza: reneszánsz Erdődy-várkastély, barokk templom és Mária oszlop. Kallósd: román kerektemplom. Kapornak(Szlovénia): történeti-néprajzi kiállítás. Kercaszomor: református templom, Szerb-Horvát-Szlovén királyságtól „népi kezdeményezéssel” visszafoglalt határmenti falurész, lovaglási lehetőség. Kondorfa: az iskolával szemközt levő több száz éves ház mestergerendája értékes feljegyzéseket tartalmaz. Körmend: XIII-XIV. századi Batthyány-várkastély, Vármúzeum Petőfi téri plébániatemplom gótikus részletekkel, IV. Béla szobor, Nepomuki Szent János-szobor, arborétum, éttermek. Kőszeg: Vár, Vármúzeum, Felsővár (kilátó), barokk Szent Jakab plébániatemplom, történelmi városkép reneszánsz részletekkel, éttermek. Lendva(Szlovénia): Muravidéki Magyar Rádió, Magyar Intézet, Alsólendva vára, Makovecz Imre által tervezett színház, szőlőhegy. Lenti: templom, Vár, kultúrház, üzletek, Salamon étterem, kiváló termálfürdő 7 medencével (fedett és strand), mozi, szőlőhegy. Léka(Ausztria):várkastély Magyarszombatfa: boronákból épült fazekas ház (bemutatóval és korong-kísérletezési lehetőséggel), fazekasok (Albert Attila, Czug Zsuzsa, Cseke János, Papp Vilmos, Tóth János, stb.) kerámiagyár, szőlőhegy. Magyarszecsőd: XIII. századi templom XVII. századi freskókkal és barokk oltárral. Máriaújfalu: tó, harangláb. Mártonhely (Martjanci ,Szlovénia): gótikus templom és Szent Kristóf freskó. Murafürdő (Moravské Toplice, Szlovénia): termálfürdő 9 medencével. Nagyrákos: alsószeri XIII. századi román templom, XVI. századi zsúptetős boronaház, fazekasok (Zsilinszki András, Fasang Adrienn). Nemesnép: harangláb, értékes parasztházak és porták, Murmann-tanya (parasztházakban kialakított panzió). Pankasz: 1730 körülépült harangláb, boronafalú kovácsműhely, helytörténeti gyűjtemény. Pápóc: középkori iskolával egybeépített négykaréjos román kápolna. Pártosfalva (Szlovénia): romkastély. Riegersburg (Ausztria): fellegvár. Resznek: katolikus templom, kastély. Őriszentpéter: a Zala két partján települt nyolc szer, XIII. századi erődített templom, középkori téglaégető, fazekas (Róka Lajosné), Helytörténeti Múzeum, Bognár étterem (tökös-mákos rétes). Sárvár: XIII-XVII. századi várkastély barokk díszteremmel, Vármúzeum, történelmi városkép, arborétum 300 éves mocsári tölgyessel. Selo (Szlovénia): Nagytótfa, körtemplom. Szalafő: a legtöbb hagyományt a Pityerszeri Múzeumfalu őrzi (kontyos ház, kerített ház, kástu). Szentgotthárd: barokk kolostor és templom Dorfmeister freskókkal, Helytörténeti Múzeum Délnyugat-Dunántúl fazekas termékeivel ,a gótikus eredetű rábakéthelyi templomban római domborművek, arábafüzesi régi iskolában néprajzi gyűjtemény, farkasfai harangláb, éttermek. Szentgyörgyvölgy: fazekas (Csótár Rezső), 1787-ben épült festett kazettás református templom, 1774-ben épült katolikus templom Dorfmeister freskókkal, régészeti ásatás (7000 éves falu maradványai), Góna (sportcentrum úszómedencével ,étterem és panzió), Molnár porta (népi hangulatú szálláshely), tavasszal szibériai nősziromtól és sárga liliomtól pompázó rét. Szombathely: Savaria Múzeum, Izisz szentély, római mozaikmező (őskeresztény bazilika maradványa?), skanzen, Püspöki palota, késő barokk városközpont, barokk Szent Erzsébet templom gótikus részletekkel. Szőce: fokozottan védett tőzegmohás patakvölgy. Tótlak (Selo, Szlovénia): Árpádkori, Aquila freskókkal díszített körtemplom. Toplice (Szlovénia): élményfürdő. Vasvár: középkori elemeket őrző barokk domonkos rendház és plébániatemplom, éttermek. Velem: vízimalom, kápolna Velemér: XIII. századi műemléktemplom Aquila János freskóival, népi lakóházak, porták és református templom, Sindümúzeum. Zalalövő: boronákból épült tájház, Zalamindszent 1250 körülépült temploma (középkori faragvány, késő reneszánsz oltár), romkert (a római kori Salla maradványai), Kányafészek étterem (vadételek), Borostyán-tó (strand, csónakázás, horgászás). Zalaegerszeg: Göcseji falumúzeum, Városi Múzeum, éttermek. Megközelítés Közúton Velemér Budapesttől kb. 275 km-re található, akár a 7-es, akár a 8-as úton utazunk. A 8-as általában gyorsabb, mert kevesebb sebességkorlátozó tábla van .Itt sok érdekes látnivaló van, mint például a Somló-hegyi pincék, ami miatt érdemes egy félórás pihenőt közbeiktatni. A 7-es úton több a sebességkorlátozás, de a Balaton déli partján strandolhatunk is egyet . Motorral a 8-as útról a Körmend- Csákánydoroszló- Őriszentpéter- Bajánsenye- Velemér útvonalon, vagy Zalaegerszeg felől a Teskánd- Pórszombat- Csesztreg- Szentgyörgyvölgy- Velemér útvonalon. Mindkét út gyönyörű erdők, békés pannon dombok között kanyarog. Veleméren egyébként három buszmegálló is található a falu egyik tengelyének tekinthető országúton. Az egyik buszmegálló a végállomás, itt működött a közelmúltig a pálinkafőző. Egy másik megálló az Alsószer központjában, a református templomnál van, ahol a kocsma és a bolt is található. A veleméri Felsőszer házai nem a völgyben futó új országút mellett, hanem a dombon kanyargó régi úton sorakoznak s ráadásul a fák is eltakarják őket. Őrségi Nemzeti Park Viszonylag kis terület a nyugati határ mentén .Az alábbi túraterv motorosoknak egy hétvégi utazás, vagy egy hosszú hétvége programja lehet, amelybe még az oda- és visszavezető úton más látnivalók is beleférnek. Az Őrségben és a Vend vidéken az utak átlagosak, és a látnivalók talán kevésbé izgalmasak, mint a közeli Ausztria sok területén, mégis szeretünk ott lenni, beszélgetni az őrökkel, élvezni a vendégszeretetüket. Az őrség úgy ismert, mint egy távoli, eldugott hely Magyarországon, amelynek története az Árpád korban kezdődik. A X-XI. században itt kellett számítani leginkább az ellenség betörésére, ezért a folyok elmocsarasításával , a járható utak elzárásával korszerű korszerű biztonsági berendezést hoztak létre – a gyepűt, amelyre a környéket szemmel tartó őrséget telepítették a Zala és Kerka közötti 18 őrségi faluba. Az egykor őrök a dombok tetején, erdei irtásokban alakították ki a telephelyeiket. Ezek a néhány házból és a hozzátartozó gazdasági épületekből, udvarokból álló település részek a szerek, amik nevüket az ott lő családokról, vagy a természeti viszonyaikról, esetleg valami helyi jellegzetességről kapták (Felsőszer, Templomszer). A szerek együtt alkották a községet, melyek nagy része 2-4 szerből állt. Az itt élő népek élete harcról, küzdelemről, hűségről szolt nagyon kevés kiváltságért cserébe. A mai őrök példátlanul magas számban maradtak meg őseik lakhelyén. A vasfüggönyös időkben a nyugati határ közelsége miatt ide csak külön engedéllyel léphetett be utazó, zárt világnak számított. Mára a 2002-ben alapított Őrségi Nemzeti Park kedvelt turisztikai célponttá vált, lassan visszatér az ország vérkeringésébe, eléri a vasút, az utak, az infrastruktúra. Hagyományait azonban még mindig hűségesen és büszkén őrzi. Az Őrséget Zalalövőnél érjük el. Itt van a Zala partján a Vízimalom fogadó. A közeli Csödén van a szintén hangulatos Sárkány fogadó, vagy választhatjuk az apátistvánfavai Hotel Apátot, amely még nyugatabbra van. A közeli Pankasz szoknyás haranglábjáról híres, amely 1755-ben épült. A Fő út 20. sz. alatt helytörténeti gyűjtemény van. Nagyrákos nevezetességei az 1800-ban épült református templom, a faluház és a vasúti völgyhíd. Őriszentpéter az őrségközpontja, ahol a falu nyugati végén találjuk az Árpád-kori Szent Péter templomot és közelében egy középkori téglaégetőt. A református templommal szemben (Városszer 55) helytörténeti gyűjtemény van. Délnyugat felé esik innen Magyarszombatfa, ahol Vadászati Múzeum és Fazekasház (Fő utca 52.) tekinthető meg. Ugyancsak Magyarszombatfán van az Őrségi Kecskesajt Manufaktúra (Gödörházi utca 55/a, ahol sajtot kóstolhatunk). Velemér mellett van az Őrség egy másik emlékműve, a veleméri templom (kulcs a Fő utca 54-ben). Selo Magyarszomatfáról néhány kilométerre van a határon túl, ahol egy hasonlóan kis méretű körtemplom áll ugyancsak sok éppen maradt régi freskóval. A kulcs a parkolóval szemközti házban van. Pityerszeren a Népi Műemlékegyütteként ismert kisebb skanzent nézhetjük meg, amely szerintem az Őrség egyik legérdekesebb látnivalója. Pityerszertől nyugatra Farkasfa után már a Vend vidéken járunk. Visszafelé a Vadása tó mellett lehet strandolni és pecásoknak drukkolni. A terület gasztronómiai érdekességei közé tartoznak a dödölle, prósza és a langalló.
Forrás: Szállás.hu


Szobák

Szoba típusaÁr
Földszintes fürdőszoba nélküli háromágyas szoba 8250 Ft
Emeleti fürdőszoba nélküli franciaágyas szoba 5500 Ft
Emeleti fürdőszoba nélküli franciaágyas szoba (pótágyazható) 5500 Ft
Földszintes fürdőszoba nélküli háromágyas szoba (pótágyazható) 8250 Ft

Fizetett hirdetés

Még több Szállás Zalaegerszegen

Cserépmadár Szállás Velemér

A Cserépmadár szállás egy százéves parasztház, amelynek 3 szobája van (2 db négyágyas...

Álombeli Őrségi Házikók Magyarszombatfa

Az Őrségi Nemzeti Parkban Magyarszombatfa település szőlőhegyén közvetlenül a szlovén...

Szentgyörgyvölgy Vendégház Őrség

Szentgyörgyvölgy az Őrség kapujában, hazánk nyugati csücskében található dombos, erd

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Szállás

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Shopping a közelben

1 Tóth Ferencné - Glória Esküvői Ruhaszalon

Szalonunkban a legújabb esküvői, alkalmi ruhák és ingyenes kiegészítők széles választ...

Étel & Ital a közelben

1 Berek Halászkert
Bajánsenye

A gyönyörű vízi környezetben található Halászkert bővelkedik a magyaros halakban, mint...

2 Őrségi Malom Panzió
Bajánsenye

Őrségben egy klasszikus gőzmalom épületéből kialakított panzió és apartman az Őrség...

Látnivalók a közelben

1 Zalaegerszegi TV-torony
A torony

A zalaegerszegi Tv-torony sok szeretettel várja látogatóit!

3 Rába Park - Körmend
(fotó: sxc)

A lassan 8 évszázados Körmend neve mára már nem csak egy remek Rába parti várost takar, ...

Megosztom



Szállás kereső Zalaegerszeg

Partnereink




Facebook