Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Zalaegerszeg bemutatása

Zalaegerszeg bemutatása információk

Zalaegerszeg Zala megyénk székhelye a Nyugat-Dunántúlon terül el. A zöldterületben gazdag várost a Zala folyó szeli ketté. Közel helyezkedik el az osztrák, a szlovén és horvát határhoz, valamint a Balatontól is csupán 45 km-re fekszik Zalaegerszeg. A Budapesttől 225 kilométerre lévő várost a legegyszerűbben az M7-es autópályán Nagykanizsáig, majd a 74-es úton optimális megközelíteni.

Várostörténet rövidre fogva

Zalaegerszeg első írásos forrása az 1200-as évekből származik, ám a régészeti leletek bizonyítják, hogy a vidék már az ősidőkben is lakott volt. A 14. században a még Egerszegnek hívott település a környék legnagyobbika volt, az adóból is neki jutott a legtöbb. A 15. században megkaphatta a mezővárosi kiváltságokat, így szép fejlődésnek nézett elébe az egyre gyarapodó lakosság. Ám a 16. században a fejlődés visszaesett, pláne mert jöttek a törökök, így kellett is egy várat építeni, ami egy darabig kitartott, ám 1664-ben elfoglalták a törökök.

A 18. században vált Zalaegerszeg megyeszékhellyé. A városnak viszont igazából még a 19. században sem volt nagy szerepe az iparban és a kereskedelemben, még a kultúra és oktatás tekintetében is beelőzték a megye más nagyobb városai, mint Keszthely vagy Kanizsa.

Ahhoz, hogy az első vasút a városba zakatoljon egészen 1800-as évek végéig kellett várni. Ekkor épültek meg a város legjelentősebb intézményeinek épületei, ám a nagy fejlesztések közepette a város súlyosan eladósodott, és a 20. században egy igen elmaradott településként volt a zalai megyeszékhely elkönyvelve.

Zalaegerszeg gazdasági fejlődése

A város fellendülését az 50-es évek hozták meg, ekkor létesült a ruhagyára, majd az élelmiszeriparon belül a sajt-, vaj- és tejgyára, a húsfeldolgozó gyár, továbbá az építőiparon belül az aszfaltgyár vagy a kerámiagyár. Közben nem elhanyagolható tényezővé vált a környék olajmezőinek feltárása. Azonban az ipar fellendülése mellett a város infrastruktúrája nem fejlődött.

A rendszerváltás után sok nagyüzem bedőlt. A városban a 90-es évek derekán jeletek meg a multik és aztán sorra alakultak az ipari parkok. Ma már Zalaegerszeg 4 ipari parkkal büszkélkedhet a 90-es években meglóduló gazdasági fejlődése még ma is töretlen. Sajnos az infrastruktúrában nem történek jelentős változások és ezt a város lakosainak a száma is megsínyli. 2010-ben a teljes népesség alig haladta meg a 61 ezret.

Napjainkban a város nagyjelentőségű tevékenységei között szerepel az erdőgazdálkodás, a növénytermesztés és a vadgazdálkodás. Ezek a környezet adottságai miatt is váltak döntő fontosságúakká, hiszen a Zalai-dombság és a Göcsej tájegysége vadban és erdőben gazdag. A fantasztikus természet miatt a térség egyre nagyobb szerepet kap már a turizmusban is. Zalaegerszeg kiemelt látnivalói a Göcseji Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Göcseji Múzeum és a Magyar Olajipari Múzeum.

 

Szerző: GE - varosom.hu
 



Fizetett hirdetés

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

garaboncias483726 véleménye 2012.04.13 16:56
Zalaegerszeg bemutatása

Azért a plázán kívül (meg belül is) van még más kikapcsolódási lehetőség a városban. Ahogy a cikkben is említik olyan gyönyörű a város környéke, a Zalai-dombságnak annyir felfedezésre váró zegzuga van a kirándúlók számára. Ha kimozdultok a városból ajánlok egy túrát a bazitai tv-toronyig. De ha mindenképp a városban akartok maradni végülis nem rossz választás a pláza. Egy mozi mindig jöhet :D

aszomorulany877646 véleménye 2012.04.13 16:41
Zalaegerszeg bemutatása

Igen, a ZalaPlaza elég jó hely, többek közt arra is gondoltam. Én speciel nagyon örülök hogy van egy minőségi multiplex mozink a városban és nem kell 3-4 heteket várni a filmekre mint régebben/más városokban. És igazad van az sem elhanyagolható hogy relatíve tisztaság van, meg persze parkolni is mindig tudunk :DD

sarvanett729651 véleménye 2012.04.13 16:20
Zalaegerszeg bemutatása

Hát én egyszer voltam pár napot Zalaegerszegen de a helyi plázán kívül nem sok szórakozási lehetőséget fedeztünk fel. Mondjuk az elég kultúrált volt még a budapesti viszonyokhoz képest is :)

aszomorulany877646 véleménye 2012.04.13 15:59
Zalaegerszeg bemutatása

Jó írás, bár kicsit rövidnek találtam.

Szeretek itt élni, gyönyörű a vidék, kedvesek az emberek.
Én még megemlítettem volna az itteni szórakozási lehetőségeket is...

Címkék

Turisztika,

Blog

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Feb 22

Esküvő kiállítások országszerte
Január az esküvő kiállítások hónapja. Országszerte várják a házasság előtt álló párokat az eskü...
Városom.hu

Feb 22

Móricz Zsigmond Színház műsora
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház műsora, előadásai, jegyárai
Nyíregyháza

Feb 22

Békéscsaba, a mindig megújuló város
Az Alföld szívében fekszik Békéscsaba, amelyet Európa legnagyobb falujának is neveznek. ......
Békéscsaba

Fizetett hirdetés

Megosztom



Blog kereső Zalaegerszeg

    

Partnereink




Facebook